Csőváz, Breuer! - Világhírű dizájn, magyar sors

Csőváz! - köszönünk sokszor a legközvetlenebb ismerőseinknek, barátainknak. Aztán lazán lehuppanunk egy székre - lehet, hogy épp egy kései csővázasra. Nem mintha a harmincas években kitalált modern dizájnnak, illetve a szóban forgó szék tervezőjének, Breuer Marcellnek (1902-1981) bármi köze is lenne az olasz "Csáóból" magyarított és szlengesített köszönéshez. Hacsak annyi nem, hogy Breuer ismét itthon van; legalábbis a szellemisége, na meg néhány általa tervezett modell. Úgyhogy simán megérdemel egy köszönést; részemről jó hangosat :)


A magyarországi születésű, világhírűvé vált építész-formatervező - aki a Bauhaus mestere is volt egyúttal - legfontosabb munkáiból még az év végén nyílt tárlat a fővárosi Iparművészeti Múzeumban, Breuer újra itthon! címmel. Igen, sok csővázas ülőalkalmatosság látható a kiállításon; meg sok minden más is. Főleg, hogy Breuer kor- és munkatársai is bemutatkoznak néhány jellegzetes épület-, lakás -és bútortervvel.

 

Az a helyzet, hogy maga a tárlat alapvetően nem nagy szám. Nem is a kiállított anyag minősége és mennyisége, hanem épp a dizájn miatt. A koncepció még oké is (minimál dekoráció és elrendezés, a Bauhaus "kockaságára" illetve szögletességére emlékeztető formai megoldások, egyszerű színek), ám a kivitelezés nem sikerült a legfényesebbre. Szó szerint, mert a megvilágítás elég tompa, az installáció meg nem túl szép. Az meg egyenesen röhej, hogy a fal és a kifeszített molinók közötti 30 centiméteres sávban kell araszolni, merthogy a plakátok hátoldalán is van olvasnivaló. Csakhogy az egyszeri látogató erre magától rá nem jönne (hiszen semmi nem utal rá), így a teremőr hívja fel mindenki figyelmét eme "különlegességre".


Mindegy, végül is nem a tárlat jó vagy rossz installálása miatt kerül most Breuer a KulTour-Vidékre. Sokkal inkább azért, mert a vidéki városokban ritkán esik szó a húszas-harmincas évek építészetéről, formatervezéséről, a Bauhaus-iskoláról; és úgy általában az akkori építő -és iparművészet konstruktivista törekvéseiről. Hasonló témájú tárlat elég ritkán nyílik kisvárosok kiállítótereiben. Ami részben érthető is, hiszen a városi terekről szinte teljesen hiányzik a 20. század első felének ez az irányzata (még Budapesten is kevés a klasszikus értelemben vett Bauhaus épület), és a vidéki lakáskultúrában sem lett hangsúlyos az akkori funkcionális korszellem. Breuer életútja, pedig annyira... - hát mit is mondjak - röhejesen, vagy inkább szánalmasan magyar sors, hogy tanulságképpen mindenképpen megérdemel itt néhány gondolatot.


Pécsett született, 18 évesen a bécsi Művészeti Akadémia növendéke lett, ahol szobrászatot tanult. Néhány hónap után azonban inkább Weimarba ment, és a Walter Gropius nevével fémjelzett Bauhaus-iskola növendéke lett; asztalos mesterséget és építészetet tanult egészen 1924-ig. Ezután párizsi, majd ismét németországi évek következtek: belsőépítészettel, bútortervezéssel foglalkozott. 1925-ben tervezte meg az első csővázas széket, melyhez az alapötletet a kerékpárok kormánya adta. Még ugyanebben az évben acélvázas épületet is tervezett Dessauban.


Nem akarom hosszan ecsetelni életének főbb állomásait, a lényeg - ahogy az a tárlaton is olvasható -, hogy 1934-ben Budapestre költözött. Társaival (Fischer Józseffel és Molnár Farkassal) megnyerte a Budapesti Nemzetközi Vásárt, és több más tervpályázatot. Hazai és nemzetközi sikerei ellenére a fővárosi mérnöki kamara nem vette fel tagjai közé. Csak egy weimari asztalost láttak benne. Tény persze, hogy a hazai kívánalmaknak megfelelő építész végzettséggel nem rendelkezett. De az is, hogy zsidó származása a harmincas évek Magyarországán már nem volt túl jó ajánlólevél egy kamarai tagsághoz, sem pedig egy nagyobb cég életre hívásához. Breuer hiába próbált szerencsét szülőhazájában, 1935-ben inkább lelépett. Előbb Angliába, aztán az Amerikai Egyesült Államokba. És bár itthon nem volt elég jó a mérnöki kamarának, ahhoz elég jó volt, hogy a Harvard Egyetem professzora legyen, és építészetet tanítson.


Aztán ahhoz is elég jó lett, hogy (a hitleri Németországból szintén az USA-ba menekülő) Gropiusszal közös vállalkozásba kezdjen, s Amerika-szerte Bauhaus-jellegű épületeket tervezzenek. Breuer a negyvenes évek elején New Yorkba telepedett le és 1981-ben bekövetkezett haláláig ott is élt; számos épület fűződik nevéhez, tervezőirodája (Marcel Breuer and Associates néven) egészen a hetvenes éveke elejéig működött.
Ami a csővázas széket és kései utódait, vagy inkább sorozatgyártott hasonmásait illeti: Breuer neve kissé feledésbe merült a nagyközönség előtt, ha erről a bútordarabról van szó. Hosszú ideig Wassily-szék néven futott, mivel a tervező jó barátságban volt a festőművész Wassily Kandinsky-val, s az első széket (a B3-as modellt) neki dedikálta. Egy darabig pedig Thonet-székként is ismert volt, mert a Thonet cég is gyártotta egy ideig.


Érdekes, hogy az Iparművészeti Múzeum tárlatának alapötletét nem a csővázas székek, és még csak nem is az épülettervek adták. Hanem Breuer egyik - szintén maga tervezte - tárgyalóasztala. Egy szép nagy gránit tárgyalóasztal. Egyenesen a New York-i irodájából. Ezt szerezte meg ugyanis 43 millió forintért a múzeum (a Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programjának köszönhetően). A kiállítás fókuszába - ahogy az a bejárat mellett olvasható - ez az asztal került (születésének körülményeivel együtt). Bár a "fókuszt" ez esetben túlzásnak érzem, a tárlat többi eleme ugyanis kissé elnyomja (túlságosan körbezárja) ezt a becses műtárgyat, még akkor is, ha nem éppen kicsi darabról beszélünk. Bővebben itt.


Vicces egyébként, hogy a látogatót egy nagyméretű, Breuerról készült fotó fogadja; nyitott tenyerét épp felénk fordítja. A dolog  kétértelmű is lehet, mert egyrészt jelentheti azt, hogy "Helló, végre itt(hon) vagyok, adj egy ötöst!" De akár azt is, hogy "állj, minek ez a (posztumusz) felhajtás, foglalkoztatok volna velem akkor, amikor a harmincas években haza költöztem." (Hűűű, majdnem elfelejtettem: 1968-ban - még életében - a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorrá avatta. Szép hazai siker...) Szarkazmusom ellenére azért alapvetően optimista vagyok, úgyhogy maradjunk az első változatnál; pacsizzunk le vele, tanuljuk meg a nevét, hogy ne csak egy szűk szakmai közeg ismerje. Annál is inkább, mert a modern dizájn létrejöttében kiemelkedőt alkotott. Ennek egyes elemei, sőt alapelvei manapság újra nagyon népszerűek, legyen szó építészetről, belsőépítészetről vagy formatervezésről. Letisztult, geometrikus formák, funkcionalizmus (sőt többfunkciós megoldások), szerkezetkész elemek, minőségi anyagok, egyedi megoldások... a legtöbb dizájner ma is szívesen használja ezeket a kifejezéseket. Persze hozzátéve a mai kor jelszavait: fenntarthatóság, újrahasznosítás, környezettudatosság.


Ha már újrahasznosítás: a tárlat egyik legjobb ötlete, hogy újragyártották a kiállításon bemutatkozó építészek, iparművészek, formatervezők korabeli névjegyeit, amiket magával is vihet a látogató. Muszáj lesz kerítenem egy fluxuskondenzátorral felszerelt DeLorean-t, hogy visszamenjek az időbe, és meglátogassam őket. Még azt is vállalom, hogy megborul a tér-idő kontinuum. De egy eredeti csővázasért lehet, hogy megéri...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Fűszeres gyógyital az asszonynép kedvére - Ürmösbor Szegedy Róza-módra

Laktanya romok az őszi fák között - Fantáziafejlesztő séta Sármelléken