Női akt egyházi környezetben - A Kálvária tér harmóniája

Néha meglepően harmonikusan tudnak elrendeződni, és egymás mellett létezni olyan dolgok, amiket külön-külön nem igazán szeretek. Tökéletes példa erre a zalaegerszegi Rózsák tere (ami a köztudatban még mindig Kálvária térként szerepel).
Kápolna temetővel, Kisfaludi Strobl Zsigmond "A kis makrancos" szobra, református templom -és hivatal, evangélikus egyházközösségi hivatal, liget és park, olajipari munkásoknak épített sem nem modern, sem nem szocreál lakóházak, régi MÁV lakóház, üres strand, na meg néhány nem túl esztétikus kórházi épület alkotja ezt a korszakokon átívelő és meglehetősen eklektikus kis teret, illetve annak szűk környezetét.


Mivel nem tartozom semmilyen egyházközösséghez, és vallásos sem vagyok, ritkán járok templomokba és túrák alkalmával is ez az utolsó hely, ahová bemegyek. Oka ennek talán az is, hogy régi osztálykirándulások kötelező műemlék látogatásai (és túldíszített barokk templombelsők) jutnak eszembe róluk. Egy gyerek számára pedig nem éppen ez a kirándulások csúcspontja; még akkor sem, ha alapvetően műkedvelő családból származik valaki :)



Ami viszont érdekel, az a templomok, kápolnák és más "szentélyek", vagy megszentelt helyek világi környezetbe illeszkedése; hogy viszonyul egymáshoz a régi és az új, miként változik és milyen objektumokat bír el egy templomtér (ez esetben a régi Kálvária kápolna körüli rész).
Ebben a környezetben ráadásul van még néhány "nemszeretem" dolog, például a Kisfaludi-szobor és a rideg kórházépületek. Ez utóbbi talán nem szorul magyarázatra. Ami Kisfaludi Stróbl Zsigmond akadémista művészetét, klasszikus formáit illeti: egyszerűen nem az én stílusom (anélkül mondom ezt, hogy kétségbe vonnám szakmai kvalitásait). Szobraival valahogy úgy vagyok, mint a Jókai regények szereplőivel: túlidealizált "hősöknek" érzem őket, akiket írójuk (szobrászuk) túlságosan közérthetőre tervezett.


A helyszínen látható, általam kevéssé kedvelt épületek és köztéri alkotások ellenére mégis azt gondolom, hogy a Rózsák tere - vagy legyen inkább Kálvária tér - a város egyik legizgalmasabb, legszakrálisabb és legintimebb tere. A korszakok és stílusok sokfélesége egyáltalán nem zavaró. A kis makrancos körüli szökőkút, és a park az árnyas fáival, a nyári nagy hőségek idején kifejezetten üdítő kis szigetként hat. A dombon lévő, 1756-ban épült barokk stílusú (ám küllemében teljesen visszafogott) kápolna és a körülötte lévő temető megadja a hely transzcendens jellegét. Egyúttal feloldja az Olajmunkás út felől érkező "szocialista hangulatot", csakúgy, mint a Göcseji út irányából jövő belvárosi zajt. Olyan az egész tér, mintha ott hirtelen elcsendesedne minden.

A női aktot és rakoncátlankodó kisgyermekét ábrázoló (1966-ban felállított) szobor pedig játékosságot visz az egyházi -és kórházi épületek által határolt területre úgy, hogy klasszikus stílusa miatt nem idegen a kereszténység "Anya gyermekével" szimbolikájától sem. Ráadásul a bronzszobor kocka alakú posztamense, és a szökőkút szögletes medencéje illik a kockaházak és a kórházi épületek funkcionalista hangulatához is.


A Kálvária tér egy választóvonal, hiszen elválasztja egymástól a belvárost a peremvidékektől; a kertvárosba, valamint a Jánka- és Alsójánka-hegyre menő utaktól. Az elválasztás jelentősége pedig a korábbi évtizedekben (sőt évszázadokban) sokkal nagyobb volt, hiszen a város még korántsem volt ennyire kiépült, és kiterjedt. Szimbolikus szerepe is volt, hiszen a 20. század első felében innen indult a húsvéti határjárás, mely nemcsak egy régi népszokást elevenített fel, hanem a város török elleni harcaira is emlékezett. Ennek állít emléket 2001 óta a tér Május 1. liget felőli oldalán Németh János keramikusművész emlékműve is.

Néhány helytörténeti kiadványt fellapozva az is jól látszik, hogy két nagy átalakítási, átépítési hullámot ért meg a terület a 20. században. Az egyiket 1928-ban: ekkor kapta a tér a Kálvária nevet a temetőben felállított stációkról, ekkor épült továbbá a református lelkészlak, az evangélikus lelkészi hivatal, valamint a szemközti oldalon (Ady út-Göcseji út sarok) álló - akkor még U-alakú - MÁV lakóház. A mai Göcseji út, kápolnától Csány térig tartó szakaszát ekkor még Kálvária utcának, a másik felét pedig Temető útnak hívták. Az utcát 1963-ban egyesítették, ekkor kapta a Göcseji út nevet.
A 60-as évekre esik a tér és környéke másik nagy megújulási hulláma is. Ekkor szélesítették ki a Göcseji utat, ami miatt levágtak egy részt a MÁV-házból, ekkor állították fel a Kisfaludi szobrot a szökőkúttal, és 1959-től kezdődött meg az Olajmunkás úti lakások felépítése, sőt a térrel szemközti strand és fedett uszoda kiépítése is. Persze a két időpont között is történt néhány dolog: 1942-ben felépült például a református templom.


E sokféleség talán a rendezetlenség állapotát is kelthetné, de ezen a kis területen valahogy barátsággal megfér egymás mellett mindaz ami itt maradt az időből. Egy izgalmas képet, lenyomatot láthatunk itt a város elmúlt évszázadairól és építészetéről; a változó stílusok és funkciók tükrében. A hely mindeközben megőrzött valamit a régi tér és a belvárostól egykor távol eső kápolna, illetve temető nyugodt, átszellemült hangulatából is.

A képbe tulajdonképpen csak a használaton kívüli strand ottfelejtett lángosozó bódéja rondít bele. Azt meg a mai napig nem értem, hogy miért lett a Kálvária térből Rózsák tere, amikor az eredeti név még a kommunizmus évtizedeit is simán átvészelte.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Fűszeres gyógyital az asszonynép kedvére - Ürmösbor Szegedy Róza-módra

Laktanya romok az őszi fák között - Fantáziafejlesztő séta Sármelléken