Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2015

Női akt egyházi környezetben - A Kálvária tér harmóniája

Kép
Néha meglepően harmonikusan tudnak elrendeződni, és egymás mellett létezni olyan dolgok, amiket külön-külön nem igazán szeretek. Tökéletes példa erre a zalaegerszegi Rózsák tere (ami a köztudatban még mindig Kálvária térként szerepel). Kápolna temetővel, Kisfaludi Strobl Zsigmond "A kis makrancos" szobra, református templom -és hivatal, evangélikus egyházközösségi hivatal, liget és park, olajipari munkásoknak épített sem nem modern, sem nem szocreál lakóházak, régi MÁV lakóház, üres strand, na meg néhány nem túl esztétikus kórházi épület alkotja ezt a korszakokon átívelő és meglehetősen eklektikus kis teret, illetve annak szűk környezetét. Mivel nem tartozom semmilyen egyházközösséghez, és vallásos sem vagyok, ritkán járok templomokba és túrák alkalmával is ez az utolsó hely, ahová bemegyek. Oka ennek talán az is, hogy régi osztálykirándulások kötelező műemlék látogatásai (és túldíszített barokk templombelsők) jutnak eszembe róluk. Egy gyerek számára pedig nem éppen ez