(Mű)élvezetes lépcsőzések - A lépcső geometriája és szimbolikája

Semmi különös, csak lépcsők. Legtöbbször figyelemre sem méltatjuk őket; maximum bosszankodunk, ha túl magasra kell menni, ha hideg, esős/havas napokon csúszóssá válnak, vagy ha úgy széttöredeznek, hogy az már balesetveszélyes. Lényük és lényegük a funkcióban rejlik, és ennyi. Ez a funkcionalitás azonban erősen hanyatlóban van, mert a legtöbb helyen már a liftek uralják a szintkülönbségek leküzdésére szánt teret.


Lépcső egy régi soproni lakóház belső udvarán

Részemről maradnék inkább a lépcsőknél. Nem, nem azért, mert lépten-nyomon azt olvasni, hogy a lépcsőzés milyen egészséges, még csak azért sem, mert valójában nem szeretek szűk liftekben zsúfolódni, hanem egyszerűen azért, mert a lépcsők szépek. Illetve ez így nem igaz, inkább mondjuk úgy, hogy tudnak szépek lenni; ahol még foglalkoznak velük a tervezésnél, vagy az állagmegóvásnál. Az építészeti trendek manapság nem feltétlenül kedveznek a hangsúlyos, vagy éppen egyszerűségükben szép lépcsősorok kialakításának. Míg hosszú ideig egy-egy ház (vagy akár köztér) dísze volt a lépcső (legyen szó kül-vagy beltéri lépcsősorról), addig manapság egyre inkább az látszik, hogy a lépcsőházak kevésbé látványos helyekre költöznek. Az irodaházak, szállodák földszinti tereit a lounge - és az erről elnevezett, lakberendezésben divatossá vált lounge stílus - uralja. Vagyis tágas, kényelmes, hangulatos, társalkodásra és nemcsak áthaladásra szánt közösségi terek, előcsarnokok alakultak ki, ahol a figyelem sokkal inkább a liftekre helyeződik, ha fel kell menni néhány emeletet. A lépcsők csak valamelyik "mellékágon" jelennek meg. Vagy az épület tűzvédelmileg biztosított hátsó részében vannak "elzárva". A filmekben például akkor látunk ilyen "hátsó" lépcsőházakat, ha egy-két rosszfiút épp üldözőbe vesz a rendőrség, vagy ha a főhősnek már végképp nincs más menekülési lehetősége.

A Göcseji Múzeum egyik "árnyékos" lépcsősora
Érdekes viszont, hogy a lépcsősorok geometrikus "mintázata" ma is sokszor megjelenik egy-egy pillanatra a filmekben és kedvelt motívuma a képzőművészeti, fotóművészeti alkotásoknak is. Nyilván elsősorban az ívelt lépcsők, vagy csigalépcsők spirális formája alkalmas művészi ábrázolásokra, de egyenes lépcsőknél is gyakran alkalmazzák, ha lefelé vagy felfelé nézve látványos képet mutat az orsótér. A filmművészetben először Hitchcocknál láthatott a közönség egy bravúros (trükkösnek és konstruktivistának egyaránt nevezett) lépcsőház ábrázolást: A szédülés (Vertigo 1958) című filmjében a tériszonyos főszereplő pánikrohamát élhetjük át egy felülnézeti lépcsősor imbolygó, geometrikus alakzatát nézve. A rendező a zoomolás és kameramozgatás, valamint az ehhez passzoló snittek együttes alkalmazásával érte el a szédítő, már-már hányingert keltő hatást. A filmtől akkoriban a közönség egyáltalán nem volt elájulva, pedig ma a filmtörténet egyik remekének számít ez a mű. Hogy ez a jelenet mennyire jól sikerült, mi sem bizonyítja jobban, minthogy azóta gyakran alkalmaznak hasonló trükköket a rendezők a mélység, magasság, szédülés, zuhanás, fel/le rohanás megjelenítésére.
Zalaegerszeg Kossuth utca - az egyik üzletházban ilyen lépcsőkön lehet egy hitelirodához feljutni

Persze a filmkészítőket sem csak Hitchcok ihlette, hiszen a századelőn az absztrakt formákat kedvelő fotográfusok már gyakran fényképeztek felül vagy alulnézetből lépcsősorokat, illetve azok geometrikus ábráját, vagy spirálját. A témának kedvezett a korszak is: a Bauhaus építészeti iskola, valamint az 1913-tól egyre terjedő konstruktivista stílus, majd a húszas évek Art deco irányzata visszafogott díszítésű, letisztult formájú, organikus ívű lépcsőket és korlátokat adott az épülő házaknak, vagy éppen köztereknek. A legnagyobb fotóművészeket (mint például Moholy Nagy László, Henri Cartier-Bresson, André Kertész) is sokszor megérintette egy-egy ilyen művészi értékkel bíró lépcsősor, vagy lépcsőház látványa, hol önmagában, hol pedig a rajtuk haladó emberekkel, vagy azok sejtelmes sziluettjével együtt. Ezek a fotográfiák ezért amolyan "művészet a művészetben" ábrázolások, hiszen maga a lépcső is egy alkotás, és a róla készült felvétel is művészi értékkel bír.

Horvátország (Opatija) - a tengerhez vezető út
A lépcsőfotózás ma is kedvelt témája mind az amatőr, mind a profi a fotósoknak. Úgy látszik, egy megunhatatlan, vagy inkább örök érvényű jelenségről van szó. Az ok talán részben tényleg a geometrikus forma szépségében keresendő, de az is lehet, hogy a lépcső filozófiai jelentése is ott motoszkál tudatalattinkban, amikor kedvünk támad egy-egy szépen ívelt darabot lencsevégre kapni. Mert hogy felfelé haladó, és a lefelé haladó lépcsősornak is megvan a maga szimbolikája (a különböző vallási, filozófiai irányzatoknál éppúgy, mint a szabadkőműveseknél). A felfelé haladó lépcsősor (a létrához hasonlóan) jelenthet például felemelkedést, az égi szférák felé haladást, fejlődést, lelki megtisztulást és a tudás/bölcsesség megszerzésének fokozatait. A lefelé haladó lépcsősor ezzel szemben az alászállást, alábukást, vagy a földalatti, tudatalatti tartományokba való visszatérést is jelenti például az okkult tanokban.
Az egykori SZMK (Szakszervezetek Háza) épületének lépcsője Zalaegerszegen
Akár hiszünk ezekben az elméletekben, akár nem, az esztétikai élményért mindenképpen érdemes néha a liftről a lépcsőre váltani. Persze van egy közbülső megoldás is: a mozgólépcső. Ábrázolás vagy megörökítés szempontjából ez is hordozhat magában érdekes megoldásokat (főleg nagyobb üzletekben látni ilyent, ahol sokszor átlátszó "falat" és korlátot kapnak a lépcsők, így a geometriai élményen túl lebegő érzete is van az embernek), csak a felfelé vezető út túl egyszerűvé és kényelmessé válik.

Badacsony - Kisfaludy kilátó

 És hogy némi irodalmi utalás is legyen, befejezésképpen álljon itt egy kissé elfeledett Nyugatos költő, Somlyó Zoltán verse:

Mindég ezek az emeletek!

Későn fekszem és későn kelek
és mindig előttem a lépcső.
Katonás, szigorú, furcsa jelek
s oly messze még, messze a végső.

Fel is út szabadon és le is út,
mért megyek fel és miért le?
Életem lépcsőin meddig megyek,
míg választ kapok e miértre?

S az idegen, szomorú hónapos szobák!
A falakon Krisztusok, bús Máriák
és pókhálós, céltalan szomoru szegek -
egy sorba ütött be a sors veletek...

Mindég ezek a bús emeletek!'

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szőnyegporoló-állvány blues - Régi idők elhanyagolt utcabútorai

Fűszeres gyógyital az asszonynép kedvére - Ürmösbor Szegedy Róza-módra

Laktanya romok az őszi fák között - Fantáziafejlesztő séta Sármelléken